Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
PályázatokHallgatói
Share/Bookmark
  • Hírek
  • 2020-11-02 12:40:00

Lezárult az első „PROOF OF CONCEPT” innovációs pályázat

A „PROOF OF CONCEPT” felhívásra 13 pályázat érkezett, amelyekből 3 győztest hirdetett ki a zsűri.

A beérkezett pályaművek prezentációja és előzsűrizése után 2020. október 22-én tartottuk a továbbjutó 6 pályamű versenyét. 

A zsűri döntése alapján a három nyertes pályamű bruttó 3-3 millió forint támogatásban részesül 6 hónap időtartamra.

A GW Technology projekt két szerzője Várady Dániel (IV. évfolyamos programtervező informatikus) és Hornyák Gábor (IV. évfolyamos környezetmérnök) bruttó 1,5-1,5 millió forint támogatásban részesül, amelynek keretében egy olyan applikációt fejlesztenek, amelyben elérhetők a hulladékgyűjtőpontok és így segítik a lakossági felhasználóknak eldönteni azt, hogy melyik hulladékot hol és hogyan helyezze el.

Az S-Bin projekt hallgatói képviselője Hardai Ibolya (a Logisztika intézet PhD hallgatója) bruttó 3 millió forint támogatásban részesül. Csapatának célja egy intelligens hulladéktároló eszköz kifejlesztése (1100 liter térfogat).

A Szekunder kinyerési kutatócsoport hallgatói tagja Szabó Lajos Ádám (az anyagtudományi kar I. évfolyamos MSc hallgatója) bruttó 3 millió forint támogatásban részesül azért, hogy kidolgozzon egy olyan eszközt, amely hidrometallurgiai eljárás keretében kritikus anyagok kinyerését valósítja meg őrölt LCD hulladékból, laboratóriumi kutatómunka keretében.  

A zsűri tagjai voltak:

  • Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora
  • Ladányi Roland, ügyvezető igazgató, MiReHu Nonprofit Kft.
  • Tajthy Krisztina, Informatikai Klaszter
  • Koleszár Péter, vezető IKT tanácsadó, MKIK Modern Vállalkozások Programja
  • István Zsolt, igazgató, Miskolci Egyetem, Technológia- és Tudástranszfer Igazgatóság
  • Szűcs Ferenc, innovációs igazgató, Miskolc Holding 

„Proof of Concept” pályázat a Miskolci Egyetem 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00003 Tudástól az Üzletig - Tudásvagyon hasznosítása a Miskolci Egyetemen pályázat keretében jött létre.