Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

A térség jövőjéért fogott össze a Miskolci Egyetem és a BOKIK

2020. november 12., 10:45
A BOKIK elnöke szerint a koronavírus okozta gazdasági hatások tovább fognak tartani, mint maga a járvány, a válságból való kilábalás pedig az együttműködő felek közös érdeke.
 
Fotó: Juhász Ákos

 

Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn délután a Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK). Az eseményen elhangzott, a Horváth Zita, az oktatási intézmény rektora, Bárdosné dr. Soós Viktória, az egyetem gazdasági vezetője, valamint Bihall Tamás kamarai elnök által aláírt dokumentum a két fél által 2017 novemberében aláírt verzió, a koronavírus-járvány miatt megváltozott körülményekhez igazított, aktualizált formája.

Horváth Zita úgy fogalmazott, a megállapodás aláírásával új fejezet nyílt az egyetem és a kamara életében is, hiszen a jövőben a két fél között sokkal erősebb lesz a kapcsolat, a párbeszéd, ez pedig a „céges világ” szereplőire is hatással lesz.

- A Miskolci Egyetem mindig ügyelt arra, hogy ne csak egy olyan felsőoktatási intézmény legyen amely magába zárkózva oktat, és kutat, mindig igyekezett a gazdasági élet szereplőivel kapcsolatot teremteni, már csak az eredeti, műszaki hagyományok miatt is. A duális képzés is ezt a célt szolgálta, ami nem is annyira új keletű találmány, hiszen a Miskolci Egyetem jogelőd intézményében a selmeci akadémián már a XVIII. században sem végezhetett úgy mérnök, hogy az elméleti ismeretek mellett ne tett volna szert gyakorlati tapasztalatokra – emlékeztetett.

Ez a mostani megállapodás viszont – folytatta – a duális képzésen gyakornoki programokon, állásbörzéken is túlmutat: szeretnénk a helyi cégek számára rendelkezésére állni kutatás-fejlesztés tekintetében. Végső soron pedig az a cél, hogy a térségben működő, diplomás szakembereket alkalmazó cégek utánpótlását, munkaerejét egyetemünk tudja képezni, oktatni – jelentette ki Horváth Zita, aki hozzátette, bízik benne, hogy a közös munkában belátható időn belül kézzelfogható eredményei lesznek.

Hosszú idő lesz

- Bár megyénk gazdasága a tavaszi járványhelyzetet viszonylag jól vészelte át, sajnos itt a második hullám, annak épp a közepén járunk. A vendéglátószektor és a turizmus kivételével a gazdaság szereplői ugyan most is talpon vannak, viszont az jól látható, hogy a koronavírus okozta gazdasági hatások tovább fognak tartani, mint maga a járvány. Mi úgy számolunk, hogy a teljes 2021-es év a helyreállítás jegyében fog telni, és ez a munka talán még 2022-re is átnyúlik majd. Ahhoz hogy ebből kilábaljunk elengedhetetlen lesz a tudomány, az innováció, a digitalizáció értékeinek folyamatos bekapcsolása a céges világba. Az egyetemmel való kapcsolat éppen ezért egy alapkérdés – ezt már a BOKIK elnöke jelentette ki az egyetemmel aláírt megállapodás kapcsán.

Bihall Tamás  azt mondta, fontos, hogy a járvány okozta válság elmúlásával egy olyan gazdasági szerkezet alakuljon ki, amelyre a gazdaságnak szüksége van, ezen pedig már most el kell kezdeni dolgozni. „Az egyetemen ma is meglévő tudást szeretnénk a céges világ asztalára tenni, és persze azon is munkálkodnunk kell, hogy a cégek vevők legyenek ennek a fogadására. Ez a megállapodás sok-sok programot tartalmaz, és mi azt szeretnénk, ha az érintett felek folyamatosan dolgoznának a megállapodás sikeréért. Ez a közös ügyünk, mert ez biztosíthatja a térség jövőjét” – tette hozzá.

https://minap.hu/cikk/terseg-jovojeert-fogott-ossze-miskolci-egyetem-es-bokik